A múlt század első felében Mezőhegyesen alakították ki,és tenyészteték a II. viágháborúig.

Nevét az alapító arab ménről, Gidrán-Seniorról kapta, ennek fia a Gidrán I. törzsmén, amely a lésőbbi fajta ősapja lett. A gidrán élénk vérmérsékletű, gyors, kemény sportlótípus volt.

Marmagassága 165 cm, csontozata erőteljes, testformája nemes, mutatós hátas és könnyű kocsiló. Súlya 500 kg. Színe mindig sárga. Időként arab és angol ménekkel fedeztették a kancákat a nemesség és a gyorsaság megőrzése céljából. E fajtát - tetszetős külseje és jó használhatósága miatt - olyan nagy veszteség érte a háborúban, hogy még ma is megmentésen munkálódtak a lótenyésztők.

Találó mondás, hogy minden gidrán sárga, de nem minden sárga ló gidrán. A lótudományban több mint 300 szint tartanak nyilván, s egy-egy alapszínnk néha 10-15 változata is ismert. Így például, ha a sárga színnél maradunk, beszélhetünk világossárga, vörössárga, agyagsárga, szennyessárga, sötétsárga, májsárga, bronzsárga, izzadtsárga, szögsárga, szénsárga és őzeltsárga színről.

A színt nemcsak a törzsön, a fejen és a végtagokon lévő fedőszőrök határozzák meg, hanem ezek harmonizálása is a hosszú szőrökkel (sörény, farok, üstök, bokaszőr). Például csak akkor sárga a ló, ha a hosszú szőrök színe nem fekete, hanem srágásfehértől a sötétdárgáig terjed.

Ha az aranysárga fedőszrörökhöz fekete hosszú szőrök társulnak, akkor már aranypejről beszélnük. Tehát a "pej ló" megnevezés csak annyit árul el, hogy a hosszú szőrök feketék, de azt, hogy milyen színű a ló, a pej melletti jelző mutatja. Ez is lealább 10-15 féle lehet, pl.: meggypej, gesztenyepej stb. Az ójszülött csikóa legritkább esetben olyan színű, mint amilyen idősebb korában lesz. A szennyesszürke csikóról egy laikus sem gondolná, hogy majd gyönyörű szép, aranysárga lóvá változik.